MSc

A matematikus mesterképzés során olyan magas szintű matematikai ismeretanyagot sajátíthatnak el a hallgatók, amely alkalmassá tesz önálló modellalkotásra, problémamegoldásra, és kutatómunka végzésére. A képzés rugalmas keretei lehetőséget adnak az egyéni érdeklődés kielégítésére. A tapasztalatok szerint a végzettek elhelyezkedése sok irányban történik: matematikusként informatikai területen, egyetemi, főiskolai oktatóként, kutató matematikusként, vagy újabb diplomával kiegészítve közgazdász-matematikusként, stb. A hallgatók bepillantást kaphatnak az Intézetben folyó kutatómunkába, illetve bekapcsolódhatnak abba, ami már átvezethet a doktori képzésbe.

A munkaerőpiac kihívásait is fölismerve az Intézet 2002-ben elindította az alkalmazott matematikus képzést, közgazdasági, műszaki-fizikai, illetve számítógép-tudományi választható szakirányban, fönntartva az elméleti szakirány lehetőségét is. Olyan szakembereket képzünk, akik munkájukat a hazai vagy európai iparban és gazdaságban közgazdászokkal, műszakiakkal és más szakmák képviselőivel együttműködve hatékonyan képesek végezni. Az alkalmazott matematikus szak képzése alkalmazásorientált. Az új, többlépcsõs rendszerben a hallgatók a következõ szakirányok közül választhatnak: diszkrét matematika, pénzügy-matematika, számítástudományi szakirányok, melyek mindegyikén a hallgatók megfelelő speciális ismereteket szereznek.

A hallgatók részt vehetnek önköltséges angol-magyar matematika szakfordító képzésben is.
A jó tanulmányi eredményt elérő hallgatóinknak lehetőségük van külföldi ösztöndíjak elnyerésére, külföldi – német, osztrák, francia, finn, stb. – részképzésben való részvételre.

Letölthető dokumentumok:


Legutóbbi frissítés: 2023. 07. 10. 08:17